Kálomista Gábor, az Elk*rtuk című NER-es kurzusfilm és számos más mozi producere a KözTérnek adott interjúban bejelentette: hamarosan visszavonul az aktív filmezéstől – a beszélgetést a 24.hu szemlézte.A filmes azt mondta, nemrég tért vissza Cannes-ból, ott érett meg benne a visszavonulás gondolata, mert a neve már csak „ballaszt” filmgyártó cége, a Megafilm számára. De csak abból száll ki, a Thália Színház ügyvezető igazgatói posztját megtartja. A Megafilm vezetését a felesége, Helmeczi Dorottya viszi tovább. 2024-ben azt írtuk, Káel Csaba, a Nemzeti Filmintézet (NFI) vezetője sosem csinált szakmai ügyet a kormány elvárásaiból, gyakorlatilag három érdekcsoport kezébe adta a filmes forrásokat – és Kálomista egyike volt e NER által preferált hármasnak. Az NFI tavaly jelentős támogatást ítélt meg Kálomista fiának is: Kálomista Márton műsorgyártó cége 500 millió forintot kapott. A fia és a saját támogatottsága ellenére Kálomista Gábor immár kritikusan nyilatkozott a filmtámogatási rendszerről és Demeter Szilárd NER-es kultúrpolitikai működéséről is ítéletet mondott: A szakmák közt nem volt átjárás, hanem sok-sok kiskirályság épült fel. A könnyűzenében az az ámokfutás, amit Demeter Szilárd végzett, az elképesztő. 40-50 milliárd forintnál olcsóbban is meg lehetett volna oldani, hogy mindenki elküldje a Fideszt minden koncert végén. https://hvg.hu/kultura/20250416_Kiderult-milyen-propagandafilmeket-rendel-a-Fidesz-frakcio-felmilliardert-a-Kalomista-fia-vezette-cegtol-ebx„Én még abba a Fideszbe kerültem, amikor ezeket a vitákat le lehetett bonyolítani, és a vita vita volt, a kritika kritika volt, nem árulás. Nem volt semmiféle retorzió. Vagy azt mondták, hogy hülye vagy, vagy azt, hogy de jó, csináljuk. De ezekből nem volt sértődés. Kérdezitek, miért nem beszéltem erről nyilvánosan. Azért nem beszéltem nyilvánosan, mert a rendszer része voltam, és abban voltam, hogy a rendszer javuljon meg belül” – állította Kálomista, aki szerint teljesítményalapú, elszámoltatható, közönségalapú, politikamentes filmgyártás lesz, normatív alapon. Megnézik, kinek milyen előélete van, hogy ne fordulhasson elő még egyszer az, hogy valaki besétál, producernek hirdeti magát, és különböző forrásokat mozgat meg emiatt egy ország. Ha ez lesz, akkor nekem semmi bajom nem lesz vele. Ha így lesz, a Megafilm és Dorottya kiváló filmeket fog készíteni a következő néhány évtizedben– vélekedett az Elk*rtuk producere. https://hvg.hu/elet/20211021_elkxrtuk_kritika_elkrtuk_elkurtuk_gyurcsany_film_kalomista_gaborNyitókép: HVG / Reviczky Zsolt