Gulyás Gergely, a Fidesz-frakció vezetője.

Fotó:

Németh Dániel/444

Az országgyűlés alakuló ülésén elfogadottakhoz képest kisebb változtatásokat kezdeményez a Fidesz a parlamenti bizottságok összetételében – közölték a frakció hivatalos Facebook-oldalán. Az Egészségügyi bizottságban Kovács Sándor helyét Vitányi István veszi át, aki emellett megtartja tagságát a Digitalizációs és Technológiai bizottságban is.

Utóbbi testületből távozik Lezsák Anna, aki az Oktatási bizottságban folytatja munkáját, ahonnan Radics Béla ül át Lezsák Anna megürült helyére. Horváth László képviselő, korábbi drogügyi kormánybiztos a nemzetbiztonsági bizottságban is tagságot kap, Kocsis Máté helyén, emellett megtartja tisztségét az Egészségügyi bizottságban, és júliusig a Művelődésiben is, amit akkortól várhatóan Szekeres Pál tölt majd be. Ő Orbán Balázs helyére ül be az Országgyűlésbe, aki az Európai Parlamentbe emigrál. Szekeres Pál a mandátumszerzését követően a Művelődési bizottság mellett a Szociális bizottságnak is tagja lesz.