Távozik posztjáról Robbie Keane, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője – értesült az M4 Sport. Az ír szakember másfél éve irányítja az FTC-t, amellyel tavaly bajnok lett, idén pedig a Győr mögött második az NB I.-ben, a Magyar Kupát viszont sikerült megnyernie.Keane decemberben hosszabbított szerződést, ám a tavasz nem úgy alakult, ahogy azt a Kubatov Gábor vezette klubnál elképzelték: az Európa-ligában a Braga ellen pottyant ki a csapat a legjobb 16 között, a hazai élvonalban pedig nem sikerült a címvédés, így biztossá vált, hogy jövőre sem éri el a BL-főtáblát a csapat.Közvetlenül a bajnoki cím elvesztése után, a múlt hét szombaton Keane még pozitívan nyilatkozott ferencvárosi jövőjéről, az M4-nek azt mondta, „a pletykákat ignorálom, csak a két gyermekem olvassa őket. Jól érzem magam itt, ez egy kiváló klub, kiváló emberekkel, kiváló elnökkel. Pár hét szünet után még eltökéltebben térek vissza”.Az ügy azonban gyors fordulatot vett, csütörtökön már több lap is arról írt, hogy a Slovan Bratislava több jelölt mellett Szerhij Rebrov és Robbie Keane szerződtetésén is gondolkodik.Hivatalos megerősítés reményében a HVG is megkereste a Ferencvárost, ám ezidáig nem kaptunk választ kérdésünkre. https://hvg.hu/360/20260521_fradi-ftc-kubatov-gabor-bajnokok-ligaja-europa-liga-magyarszabaly-atigazolas-mlszNyitókép: MTI / Hegedüs Róbert