Első alkalommal találkozott személyesen Orbán Anita magyar és Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter. A svédországi Helsingborgban, a NATO-tagországok külügyminiszteri találkozójának margóján tartott egyeztetésen a felek megállapodtak: már a jövő héten folytatódnak a nemzeti kisebbségekről szóló kétoldalú szakértői konzultációk.Az ukrán külügyminiszter tájékoztatása szerint egyetértettek abban, hogy az ügyben elért előrelépést fenn kell tartani. Szibiha úgy fogalmazott, közös cél, hogy konstruktív megoldások szülessenek, és a párbeszéd kézzelfogható eredményekhez vezessen.Az ukrán diplomácia vezetője hangsúlyozta azt is, hogy Ukrajna számára továbbra is kiemelten fontos az európai uniós csatlakozási folyamat előrehaladása és a tárgyalási fejezetek időbeni megnyitása.A találkozón szóba került az ukrajnai harctéri helyzet, a békefolyamat és Európa lehetséges új szerepe is. Szibiha szerint a párbeszéd újraindítása mindkét ország, valamint egész Európa számára pozitív fejlemény, és a felek további kétoldalú egyeztetésekben is megállapodtak.Volodimir Zelenszkij ukrán elnök már a magyarországi választás előtt kárpátaljai magyar szervezetek és vezetők képviselőivel is egyeztetett. A Tisza Párt győzelme után Magyar Péter miniszterelnök arról beszélt, hogy új fejezet nyílhat az ukrán–magyar kapcsolatokban, ha a kárpátaljai magyar közösség visszakapja kulturális, nyelvi és oktatási jogait. https://hvg.hu/itthon/20260522_orban-anita-kulugyminiszterium-ukrajna-oroszorszag-eu-s-forrasok-visegradi-negyek-benes-dekretumokNyitókép: Facebook / Orbán Anita