A Nemzeti Kulturális Alap oldalán április 24-én megjelent táblázat szerint a „szerződéssel rendelkező miniszteri támogatottak” között található a Rockmaraton fesztivál is, amely 70 millió forintot kapott a 2026-os rendezvény megrendezésére, a dunaújvárosi fesztivált azonban idén nem rendezik meg – szúrta ki a HVG.

A támogatást a törökbálinti TRB-FM Kft. kapta, amelynek tulajdonosa, Szűcs Mihály a HVG kérdésére megerősítette, hogy idén nem lesz Rockmaraton. Mint írta, ez egy „30 éve működő nemzetközi színvonalú rockfesztivál, amelynek előkészítése jóval több munkát és időt igényel, mint egy átlagos magyar fesztivál. Egy ilyen rendezvény felépítését legalább a rendezvényt megelőző egy évvel korábban el kell kezdeni, így ha mi továbbra is szeretnénk megőrizni a fesztivál színvonalát és kínálatát, akkor csak a 2027-es évre tudjuk megvalósítani a következő rendezvényt.”

A Rockmaraton Szűcs szerint minden évben pályázott fesztiváltámogatásra, inkább kevesebb, mint sok sikerrel.

A rendezvény méretéhez képest a megítélt támogatások minimális részt fedtek le a költségvetésből, így teljes jogon kimondhatjuk, hogy ez mindig egy piaci alapon működő rendezvény volt. Ha piaci alapon nem volt sikeres, akkor a veszteséget a tulajdonosok saját tőkéjükből fedezték.