Már a várpalotai önkormányzat is vizsgálja, hogyan ehetett hat óvodás nárciszhagymát a Tési Dombi Szivárvány Tagóvodában.Talabér Márta, Várpalota polgármestere közösségi oldalán úgy fogalmazott, hogy a gyerekek állapota stabil, de még a szokásos protokoll miatt megfigyelés céljából bent tartják őket a veszprémi kórházban. Az önkormányzat pedig, mint az intézmény fenntartója, azonnali vizsgálatot indított az ügyben.Az önkormányzat számára a gyermekek biztonsága minden körülmények között elsődleges-hangsúlyozta a polgármester a posztban, majd kitért arra is, hogy a vizsgálat eredményéről a későbbiekben ad az önkormányzat tájékoztatást.Az RTL Híradójának tudósítása szerint azután derült ki, hogy a gyerekek ettek a nárciszhagymából a várpalotai óvoda udvarán , hogy az egyik kisfiú rosszul lett. Ekkor mondta el, hogy a kerítés melletti nárciszhagymákat kóstolta meg több barátjával együtt. A gyerekeknél főleg hányás és hasfájás jelentkezett, mert a nárcisz mindegyik része mérgező.Nyitóképünk illusztráció.