A Börzsöny mélyén kiránduló turisták bejelentése alapján mentettek vadmacskakölyköt a Duna–Ipoly Nemzeti Parkban – derült ki a nemzeti park csütörtöki Facebook-bejegyzéséből. https://www.facebook.com/dunaipoly/posts/pfbid02sxLiHvxWMcCZJZeWKU9Hw5k1PenAXQfrSCwK1pDA4JWzZnGcHYBx8hDEryAEXYwMlMint írták: a park dolgozói a bejelentés után „nem siettek rögtön közbelépni”, hiszen a legtöbb esetben a vadállatkölykök szülei akkor is a közelben vannak, ha a jelenlétük nem érzékelhető. Miután azonban vadkamerákat helyeztek ki, amelyekkel közel két napon át figyelték a környezetet, kiderült, hogy az anyamacska ezúttal valóban nem jár vissza a csemetéhez.„Amikor ma hajnalban ismét ellenőriztük a helyszínt, már úgy tűnt, a kölyök eltűnt – egészen addig, amíg egy halk nyöszörgés meg nem törte a csendet” – számoltak be a dolgozók az egyik tölgyfa odvában elrejtőzött vadmacska megtalálásáról, akit „hosszú és nem könnyű” mentés során sikerült kiemelni búvóhelyéről.A mentés során felélénkült kisállatot a nemzeti park munkatársai végül a Budakeszi Vadaspark dolgozóinak adták át, akik nevet is adtak neki: Felícia lett.A bejegyzés szerint egyelőre kérdés, hogy Felícia története hogy alakul, de a segítség időben érkezett számára.Nyitókép: Duna–Ipoly Nemzeti Park / Facebook
Elbűvölő vadmacskakölyköt mentettek a Börzsönyben
Az elanyátlanodott kölyök a Budakeszi Vadaspark dolgozóitól a Felícia nevet kapta.














