A HVG megtudta: a város, ahol a Nobel-díjas író tizenhat éven át élt, díszpolgári címet adományozott Krasznahorkai Lászlónak.

Krasznahorkai László Nobel-díjas író Szentendre díszpolgára lett – tudta meg a HVG. Az értesülést Fülöp Zsolt, Szentendre polgármestere megerősítette.Információink szerint a hírt eredetileg az állami ünnepen hozták volna nyilvánosságra, ám Szentendre egyik mi hazánkos képviselője, Filó András az erről döntő zárt ülés után egy zsidózó posztban kiszivárogtatta. https://hvg.hu/360/20251111_Krasznahorkai-Laszlo-A-magyar-nemzet-biztonsaga-kritika-nobel-dij-uj-regeny-lepkekFülöp Zsolt a HVG-nek azt mondta: „A díszpolgári címmel is szeretnénk kifejezni a város közössége nevében, hogy elismerjük, mennyi mindent tett Krasznahorkai László a magyar kultúráért, a magyar kultúra megismertetéséért, és mivel egykori szentendrei lakosként szentendrei identitása is van, mennyit tett a városért is. Ennek a nagyon szép szimbiózisnak a kifejeződése, hogy Szentendre a díszpolgárává fogadta őt.”Szentendre már a Nobel-díj előtt is életmű-kiállítást szervezett Krasznahorkai László művészetéről Minduntalan – Krasznahorkai László prózavilága címmel a helyi Ferenczy Múzeumi Centrumban, amelyet a nagy érdeklődés miatt meg is kellett hosszabbítani. „Ez sem volt véletlen: Krasznahorkainak, amíg itt élt, meghatározó szerepe volt a város kulturális életében, és a lenyomata, személyiségének hatása még most is itt van velünk” – fogalmazott Fülöp Zsolt.Borítókép: HVG / Veres Viktor