Van, amikor nagyon fontos támaszt ad a zene, különösen a közös zenélés...– írta a közösségi oldalára kitett fotókhoz Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke. A képeken ő maga orgonál, párja, Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter pedig hegedül – ahogy hozzászólásából kiderül – egy diósgyőri templomban, ahol az Ave Mariát adták elő.Az elmúlt napokban Varga Judit ismét a bicskei kegyelmi botrány miatt került a sajtó figyelmének középpontjába. Volt férje, Magyar Péter miniszterelnök kedden nyilvánosságra hozta annak a dossziénak a tartalmát, amelyet az ügyről az Igazságügyi Minisztériumban őriztek. Ezekből kiderül, hogy a tárca kegyelmi főosztálya nem javasolt kegyelmet adni K. Endre számára, és egy másik dokumentumban, egy Varga által írt levélben sem szerepel a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesének neve a kegyelemre javasoltak között. Novák Katalin akkori köztársasági elnök mégis megadta neki, amit a miniszter végül ellenjegyzett. https://hvg.hu/itthon/20260519_kegyelmi-ugy-dokumentumok-kormanyMagyar Péter sajtótájékoztatót is tartott az iratok bemutatásával egyidőben, amelyen arról beszélt: lehetséges, hogy Vargát szándékosan nem tájékoztatták arról, hogy az általa eredetileg elutasításra javasolt kegyelmi kérvényt a köztársasági elnöki hivatalban támogatták, mielőtt visszaküldték neki ellenjegyzésre.A botrány nyomán Varga és Novák is lemondott a posztjáról.Nyitókép: Varga Judit és Windisch László. Fotó: Facebook / Windisch László