Mentők vittek kórházba pénteken egy diáklányt az ercsi Eötvös József Általános Iskolából - értesült róla a HVG. A lap kérdésére a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság megerősítette, hogy a diák „saját karján egy körzővel sérülést okozott magának”, az Országos Mentőszolgálat közlése szerint stabil állapotban, könnyebb sérülésekkel szállították el a helyszínről.Az iskolához a rendőrség is kivonult, majd az illetékes családsegítő szolgálatot tájékoztatták az esetről, rendőrségi eljárás nem indult az ügyben.Az esettel kapcsolatban a Facebookon posztolt Ercsi fideszes polgármestere, Gólics Ildikó, aki szerint a lakosság félretájékoztatása történik, és bár elismerte, hogy „a gyermekkel kapcsolatban intézkedés történt, akit kórházba szállítottak”, állítása szerint „vér nem folyt”.Idén ez már a harmadik eset az iskolában. Év elején az Eduline-on is beszámoltunk arról, hogy egy héten belül két diák akart öngyilkos lenni ugyanebben az iskolában. A szülők már korábban is jelezték a tankerületnek, hogy az intézményben meglehetősen feszült a légkör és gyakoriak a verekedések.Az év elején a városi képviselő-testület is foglalkozott az iskola helyzetével, miután az igazgató jelezte: megszaporodtak a verekedések, rongálások és a tanárokat érő verbális konfliktusok. Emiatt korszerű kamerarendszer kiépítését kérte az önkormányzattól, mert az iskola jelenlegi eszközei már nem elegendők a problémák kezelésére.A mostani eset után az önkormányzat kedden közleményt adott ki, melyben arról tájékoztattak, hogy a kért kamerarendszer kialakításának felmérése folyamatban van. Emellett kiégés elleni tréninget is ajánlottak az iskola igazgatójának a tantestület munkájának támogatására. Azonban hangsúlyozták, hogy az iskola fenntartója a Dunaújvárosi Tankerületi Központ.Az önkormányzat úgy látja, „Ercsi közoktatási helyzete összetett, régóta fennálló probléma”, amit 2025. májusában hivatalos levélben jeleztek az akkori felelős minisztériumnak. A problémák bemutatásához a tankerület háttéranyagot készített, a városvezetés személyes találkozót is kért a megoldási lehetőségek egyeztetésére – írja a HVG.„Ha bajod van, ne ott és ne úgy reagálj, ahogyan indulatból tennéd” – így kezeli a magyar rendszer az iskolai feszültségetA felgyülemlett feszültség bármikor felszínre törhet a diákokban – véli Ercse Kriszta oktatáskutató. Szerinte a jelenlegi rendszer inkább arra épít, hogy a gyerekek visszafogják az indulataikat az iskolaőrségi jelenlét miatt, és nem arra, hogy megtanulják kezelni a konfliktusaikat.
Már a harmadik diák próbált idén kárt tenni magában egy általános iskolában Ercsiben
Körzővel okozott sérülést egy diák a karján, év elején pedig két másik diák is kárt akart tenni magában az ercsi iskolában.











