Unai Emery az Európa-liga specialistája – korábban két csapattal, a Sevillával és a Villarreallal összesen négyszer nyerte meg a sorozatot, és jutott döntőbe az Arsenallal is, az Aston Villával tehát már hatodik fináléjára készülhetett. A birminghami együttes – amelynek legismertebb szurkolója, Vilmos walesi herceg is a helyszínen drukkolt – 1982-ben BEK-et nyert, utána viszont középcsapattá vált az angol ligában, sőt megjárta a másodosztályt is, ahonnan hét éve jutott vissza a Premier League-be. Most azonban remek idényt fut, a negyedik helyen áll, és már múlt pénteken a Liverpool 4-2-es legyőzésével bebiztosította, hogy a következő szezonban biztosan a Bajnokok Ligájában szerepelhet, a mostani finálé eredményétől függetlenül. A Freiburg ezzel szemben története első kupájáért lépett pályára Isztambulban. Sallai Roland egykori csapata a hetedik helyen zárt a Bundesliga mostani idényében, az Európa-ligában ugyanakkor több esélyes együttest is búcsúztatott.Vilmos walesi herceg (középen) az Aston Villa góljának örülAFP / Anadolu / Serhat CagdasJó iramban kezdődött a mérkőzés, egyik csapat sem a védekezésre rendezkedett be. A németek Matanovic fejjátékára alapoztak, a Villánál pedig Rogers és Watkins veszélyeztetett többször is. A 17. percben a Freiburgból Höfler próbálkozott egy szabadrúgás után, de lapos lövése elkerülte a kaput. Nem kímélték egymást a felek, a játékvezető az első fél órában három sárga lapot is kiosztott. Továbbra is bátran játszott a német együttes, Manzambi többször is tisztára tudta játszani magát, ám a vezetést nem sikerült megszereznie.A másik oldalon az angol csapat első szögletéből gólt szerzett a 42. percben: nem a kapu elé ívelték be a labdát, hanem a második hullámba érkező Tielemanshoz, a belga középpályás pedig kapásból hatalmas gólt lőtt a jobb sarokba (0-1). Ezután is maradt az irányítás a Villánál, újabb szögleteket végezhettek el a hajrában. Éppen lejárt a három perces hosszabbítás, amikor McGinn átadása után Buendía húzott befelé, és 18 méterről ballal a jobb felső sarokba csavarta a labdát (0-2).A második félidőt is a birminghamiek kezdték jobban, Buendía és Watkins is próbálkozott, az 58. percben pedig megszerezték az újabb találatot: az argentin szélső kevergetett a bal szélen, laposan passzolt középre, Rogers pedig bevetődve a hálóba piszkált (0-3).Cserékkel próbált frissíteni a Freiburg, ám a Villa stabilan védekezett, és ebből indított gyors ellenakciókat. Egy szöglet után Onana fejesét Atubolu védte a rövid saroknál. A Freiburgnak is akadt nagy helyzete egy szabadrúgás után, Rosenfelder lövését azonban Martínez fogta, nem jött tehát össze a szépítés. A Villa a negyedik gólhoz is közel járt, a szépen kijátszott akció végén Buendía maradt egyedül, de az oldalhálóba emelt közelről. Szinte mindegyik szögletük veszélyes volt, a kifejelt labdákra is jól érkeztek McGinnék.A hátralévő perceket is uralta az angol együttes, és megérdemelten nyerte meg az isztambuli finálét.Az Aston Villa sikerével arra is van esély, hogy újra hat angol csapat legyen ott a Bajnokok Ligája következő idényében. Ez akkor valósulhat meg, ha a jelenleg negyedik birminghamiek az ötödik helyen végeznek – ebben az esetben a hatodik is BL-szereplő lesz. A Villa akkor csúszik vissza egy helyet, ha kikap vasárnap a Manchester Citytől, a Liverpool pedig legyőzi a Brentfordot. Így Emeryék nem a bajnoki helyezés, hanem az EL-siker okán lesznek ott a legrangosabb kupasorozatban, és a plusz BL-hely a Bournemouth-é vagy a Brightoné lesz.
Vilmos herceg is ünnepelhet: az Aston Villa simán nyerte meg az Európa-ligát
A birminghami együttes 3-0-ra verte a Freiburgot az isztambuli fináléban, Unai Emery harmadik csapatával is a csúcsra ért.










