Az új házelnök videón mutatta be, milyen egyszerűbb bútort használ majd az ülésteremben, hogy a Kövér László által még használt történelmi emléket kímélje.
Vannak tárgyak, amelyeknek történeti értékük és szimbolikus jelentőségük van, nekünk pedig meg kell őriznünk őket a jövő generációi számára. Egy ilyen értékes bútordarab napi igénybevétele gyorsíthatja a kopást és sérüléseket okozhat, ezért a múzeumban történő kiállításáról döntöttem – fogalmazott szerda esti bejegyzésében Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke azzal kapcsolatban, hogy miért küldi az Országgyűlés Múzeumába az 1902-ben készült, faragott támlás elnöki széket, amelyből a megelőző években Kövér László elnökölt. Forsthoffer szerint a történelmi jelentőségű, gyönyörű tölgyfabútor a múzeumban „valóban közkincs” lesz.A házelnök bejegyzésében megosztott videóból az is kiderült, hogy hogyan néz ki az a kétségtelenül modern, ugyanakkor nem egészen szokványos, csúcsos támlájával a történelmi darabra emlékeztető gurulós szék, amelyet ő használ majd az ülések levezetésekor, és amelyről azt állította, hogy egyszerűbb kivitele saját „szolgálati szerepét” is szimbolizálja majd. „A házelnök nem uralkodó, hanem közfeladatot ellátó tisztségviselő” – írta.Nyitókép: MTI / Illyés Tibor














