Komoly változásokat jelentett be szerdán az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA), amely a 2028/29-es szezontól kezdve a Nemzetek Ligája lebonyolítását, valamint a 2032-es Európa-bajnoki selejtezősorozatot is átszabja.

Mi változik a Nemzetek Ligájában?

Eddig ahhoz szokhattunk hozzá, hogy négy divízióban versengenek egymással a csapatok (a magyar csapat a B-ben szerepel majd az ősszel), az új szisztéma szerint azonban három osztály lesz 18-18 csapattal, a válogatottak pedig három-három hatos csoportra oszlanak majd szét. Kivétel a C divízió, ahol lesz egy hétcsapatos csoport is, mivel csak így jöhet ki a matek, az UEFA-nak ugyanis 55 tagországa van.

A válogatottak öt-öt különböző ellenféllel hat-hat mérkőzést játszanak az UEFA közlése szerint: lesz négy kalap, az azonos kalapból érkező riválissal oda-vissza megmérkőznek a csapatok.

Az elitliga negyeddöntőiben, a Final Fourban, illetve a feljutási/kiesési rendszerben nem lesz változás.