A Magyar Állami Operaház főigazgatójának azonnali felfüggesztését és tevékenységének kivizsgálását kérte a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének küldöttgyűlése a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztertől szerdán nyílt levélben.

A szervezet azzal indokolta kérését Tarr Zoltánhoz, hogy az Operaházban hosszú évek óta személyes indíttatású, minden szakmaiságot nélkülöző elbocsátások zajlanak Ókovács Szilveszter „kifejezett személyes döntései alapján”. Tavaly augusztusban 29 dolgozót bocsátottak el, a szakszervezetek pedig már akkor is bosszúhadjáratot emlegettek. Az elküldött kollégák közül többen részt vettek a korábbi sztrájkban, szakszervezeti tagok vagy nyilvánosan felszólaltak a szakmát érintő problémákkal kapcsolatban és Ókovács Szilveszter főigazgató személyével szemben éles kritikákat fogalmaztak meg.

Most azt közölték, a főigazgató megszüntette lényegében valamennyi magánénekes, karmester, rendező, korrepetitor munkaviszonyban történő foglalkoztatását, és ezeket az európai és a magyarországi hagyományoktól egyaránt idegen intézkedéseket rendre a gazdasági célszerűségre, valamint csoportos létszámleépítésre hivatkozva hozta meg.

Szerintük ez azért nagyon problémás, mert Magyarországon az Operaház jelentette a felsorolt előadóművészeti tevékenységek képviselőinek gyakorlatilag egyetlen tényleges foglalkoztatási helyszínét.