„A mai nappal visszalépek a jelöléstől a Demokratikus Koalíció alelnöki tisztségére. Visszalépésemnek csakis és kizárólag személyes okai vannak” – jelentette be szerdán Facebook-posztjában Barkóczi Balázs. A DK-s politikus jelezte azt is: „Csak a pályázattól léptem vissza, nem a párttól, maradok továbbra is DK-s. Hozzátette:Köszönök Gyurcsány Ferencnek mindent! Nem akarom ezt túlragozni: ő úgyis érteni fogja, magyarázni meg felesleges. https://www.facebook.com/barkoczi.dkp/posts/pfbid02aoyvRQTRiCjrq2LMN3q8gNECRsXAqpJbYbcnzpbGjh87Mf512HpP7WTsjbfsXjzRlBarkóczi Balázs visszalépése után a HVG információi szerint még mindig maradt 10 másik jelölt, aki alelnök lenne. Ez még mindig a duplája a betölthető 5 alelnöki posztnak a pártban. Úgy tudjuk, a párt tagjaitól 62 alelnökjelöltre érkezett javaslat, de Barkóczin kívül csak tízen adtak be pályázatot. Ők a következők:Bakai-Nagy Zita, Bakk István, Halmai Richárd, Herfort Marietta, Kenéz István, Kinisch Andrea, Miyazaki Jun, Nemes Gábor, Rónai Sándor, Székely Dániel.Elnökségi tag már több ember lehet, ez egy tízfős testület, de a HVG információi szerint itt is nagy a túljelentkezés. A DK tagjai 124 főre tettek ebben a körben javaslatot, de pályázatot végül itt is jóval kevesebb, 33 jelölt nyújtott csak be. A június 13-i tisztújító DK-kongresszuson – amelyet egy napon tartanak a Fidesz tisztújító kongresszusával –három elnökjelölt közül lehet majd választani: Bakk István, Nógrádi Róbert József és Varju László.Ahogy arról a HVG már írt, a párton belül alapvetően két véleménnyel lehet találkozni. Vannak, akik a párt előző korszakának lezárását szorgalmazzák, ennek részeként pedig elkerülhetetlennek látják, hogy az elmúlt években ismertté vált politikusok ne kapjanak semmilyen pozíciót a tisztújításon. Mások szintén a megújulást sürgetik, ők azonbanazt is elképzelhetőnek tartják, hogy a párt újjászervezése, megújítása lehetséges a korábban ismertté vált politikusokkal is. https://hvg.hu/360/20260518_demokratikus-koalicio-elnokvalasztas-tisztujitas-varju-nogradi-bakkNyitóképünkön: Dobrev Klára, a DK lemondott elnöke, aki nem indul újra. Fotó: HVG / Jakó Barbara
Visszalép a DK-s tisztújítás előtt egy alelnökjelölt, de maradt még vagy tíz induló
Június 13-án lesz tisztújítás a Demokratikus Koalícióban, hárman lennének elnökök. Alelnöknek tizenegyen pályáztak, de Barkóczi Balázs most bejelentette visszalépését.












