Három évvel ezelőtt, a Dancing with the Starsban való közös munkájuk során ismerkedett meg egymással Krausz Gábor és táncpartnere, Mikes Anna. A séf és a táncosnő még a műsor idején összejöttek (amelyet meg is nyertek), de erről csak később számoltak be a nyilvánosság előtt. Tavaly szeptember óta férjként és feleségként élnek.
Kapcsolódó
Krausz nemrég a Jövök Neked Eggyel! podcastben idézte fel, hogy pontosan mikor érkezett el számára a felismerés, hogy beleszeretett Mikesbe.
Az első adásban mi voltunk az elsők, maga volt a rettegés. Már számoltak vissza, 15 másodperc volt az élő adásig. Azon gondolkodtam, itt van előttem ez a lépcső, hogy tudnék róla úgy leesni, hogy kitörjön a bokám, eltörjön a lábam, és ne kelljen nekem most táncolni. De Anna! Ő csodálatos volt! Csodálatos tanár, olyan gladiátor motivációs szöveget nyomott nekem az utolsó 10 másodpercben, hogy átkapcsoltam. Ott szerettem bele
– idézte a story.hu a séfet, aki a műsorban azt is megosztotta, hogy az esküvőjükön is a Szépség és a Szörnyeteg című DWTS-produkciójukat táncolták el, mert egyszerűen nem jutott idejük arra, hogy új koreográfiát tanuljanak be.












