Még meg sem született Hermina, amikor jogsértő módon, a családja szegénységére hivatkozva „haza nem adhatóvá” nyilvánította őt a hatóság. A kislány világra jötte óta két hónap telt el, de csak most, a TASZ közbenjárására kerülhetett végre családjához.Herminának és családjának a támogatóinknak köszönhetően tudtunk segítséget nyújtani. Állj mellénk te is, és adj te védelmet a jogtalanul szétszakított családoknak! Ajánld fel adód 1%-át a TASZ-nak vagy támogass minket adománnyal!Mária idén februárban fordult hozzánk, amikor egy nappal kislánya születését követően elbocsátották a paksi kórházból, de újszülöttje nélkül. Bár várandóssága alatt a családgondozók már közölték vele, hogy nem tartják megfelelőnek nyolcfős családjuk zsúfolt lakhatási körülményeit egy újszülött megfelelő gondozásához és ezért kezdeményezik, hogy a kórházból a baba ne kerülhessen haza, Mária csak az elbocsátásának napján, a kórház tájékoztatásából értesült arról, hogy valóban megszületett ez a határozat. Mária már a családgondozók felvetésére is határozottan jelezte, hogy mindenképpen maga szeretné gondozni kisbabáját és nem látja, miben lenne a gyermek fejlődése gátolva, ha a családjában maradhatna.Az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye, valamint a magyar Gyermekvédelmi törvény értelmében minden gyermek legfőbb érdeke és joga, hogy a saját családjában nevelkedjen. Csak akkor lehet gyermeket a családjából kiemelni, ha a családjában nevelkedés súlyosan veszélyezteti a testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését. A törvény kifejezetten kimondja, hogy a gyermeket „kizárólag anyagi okból fennálló veszélyeztetettség miatt nem szabad családjától elválasztani”. Vagyis szegénységre hivatkozva nem lehet veszélyeztetettnek minősíteni egy kisbabát.A Máriának megküldött „haza nem adhatósági határozat” indokolásában azonban a gyámhatóság pont olyan érveket sorakoztatott fel – „folyamatos anyagi problémák fennállnak, mert a szülők nem tudják jövedelmüket megfelelően beosztani”, „lakókörnyezetük zsúfolt”, stb. –, amelyek Mária családjának anyagi helyzetére utalnak, így a gyermekvédelmi törvény fent idézett rendelkezése értelmében nem alapozhatják meg a gyermek családból való kiemelését.Különösen súlyos, hogy bár Herminát a gyámhatóság haza nem adhatónak nyilvánította, a további sorsáról nem döntött. A kislány ezért még hetekig kórházban volt ahelyett, hogy nevelőszülőhöz került volna addig is, amíg vissza nem térhet édesanyjához. Márpedig minden egyes nap, amit egy újszülött olyan intézményben tölt, ami nem gyerekek nevelésére való, súlyos következményekkel járhat a későbbi fejlődésére. Mária megbízásából kérelmeztük a paksi járási gyámhivatalnál, hogy azonnal vizsgálják felül Hermina helyzetét, és döntsenek arról, hogy családjához vagy nevelőszülőhöz helyezik-e. A „haza nem adhatóság” jogintézménye tavaly júliusban épp azzal a szándékkal került bele a gyermekvédelmi törvénybe, hogy azokban az esetekben, ahol az otthoni körülmények veszélyeztetik a megszületendő gyermeket, ott már a gyermek születését megelőzően megvizsgálja a gyámhatóság hogy kihez (milyen gyámhoz) kerülhessen a gyermek, és így a gyermek megszületését követően mielőbb rendeződhessen a sorsa. Ahogyan erre már korábban is felhívtuk a figyelmet, akkor lehet célt érni ezzel az új hatósági intézkedési formával, ha tényleg felgyorsul a gyermek sorsának rendezése és nem csupán egy újabb eszköz lesz arra, hogy a család körülményeire hivatkozva, visszaélésszerűen is kiemelhessenek gyermeküket a családjukból.Mária esete, számos hasonló ügyünkhöz hasonlóan, sajnos ezt az utóbbi gyakorlatot támasztja alá: az újszülöttet már születése pillanatában elválasztja az édesanyjától, majd hosszú hetekig, akár hónapokig egy kórházi kórteremben való vesztegelésre kárhoztatja ahelyett, hogy szerető, ámde zsúfolt, és szegényes körülmények között élő családja gondozásában hagyná. Kérelmeinknek és folyamatos telefonos sürgetéseinknek köszönhetően Hermina végül kéthónapos kényszerű kórházi tartózkodást követően hazatérhetett édesanyjához és szerető családja körében nevelkedhet. Nyitray ZsuzsannaA TASZ évente több tucat olyan családnak nyújt segítséget, akiktől jogtalanul szakították el gyermeküket. Járulj hozzá te is ehhez a munkához és segíts velünk az érintett szülőknek és gyermekeiknek! Ajánld fel adód 1%-át a TASZ-nak vagy támogass minket adománnyal!