Vízgazdálkodási szempontból túl vagyunk a klimatikus átbillenési ponton, a Kárpát-medence vízmérlege egyensúlyát vesztette – hangzott el kedden délután az FC Dabas csarnoképületének zsúfolásig megtelt emeleti nagytermében rendezett eseményen. A szakmai kerekasztal és a lakossági meghallgatás műfaját ötvöző dabasi aszályfórumot a kecskés és tevés demonstrációk, valamint az utolsó Orbán-kormány agrárminiszerének gondnokság alá vételét szorgalmazó közjogi performansz miatt elhíresült Zöld Gerillák hívták össze.

Az alig egy hete csupán a közösségi médiában meghirdetett esemény nem várt érdeklődést keltett. A téma aktualitása mellett ebben az is szerepet játszott, hogy a mozgalmárok május 13-án, a Tisza-kormány Ópusztaszeren tartott első ülésének napján tették közzé Facebook-oldalukon a fórumra invitáló felhívást. Szinte ugyanakkor, amikor Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter ugyanezen a platformon arról tudósította követőit, hogy a kormányülésre menet Magyar Péter miniszterelnök, Gajdos László élő környezetért felelős miniszter és az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetőinek társaságában megszemlélte a Homokhátság elsivatagosodását Kiskunmajsa-Marispusztán lokálisan megállító kis léptékű vízmegtartás helyi önkéntes vízőrzőknek köszönhető eredményét.