Tarr Zoltán, a Tisza-kormány újonnan megválasztott kulturális és társadalmi kapcsolatokért felelős minisztere hétfő késő este a Facebookon jelentette be, hogy leállíttatta az NKA által megítélt valamennyi támogatás kifizetését. Indoklása szerint ezzel akarják megakadályozni, hogy az NKA továbbra is olyan programokra költsön pénzt, amelyek szerinte nem megfelelő célokat szolgálnak.

Fotó:

Bankó Gábor/444

A döntéssel azonban minden bizonnyal elkésett, és az intézkedés – amelynek végrehajtására akkor még az NKTK azóta felfüggesztett főigazgatóját kérte fel – már elsősorban azokat a művészeket és szervezeteket érintheti hátrányosan, amelyek az NKA valamelyik állandó szakmai kollégiumának támogatására várnak, sokszor létfontosságú összegekre.

Az NKTK egyik, az ügymenetre rálátó munkatársa szerint ugyanis a problémás, 970-es „ideiglenes kollégiumból” – amelyet a sajtóban csak fekete kasszaként emlegetnek –, illetve Hankó Balázs 447-es külön miniszteri keretéből már minden kedvezményezettet kifizettek. Forrásunk szerint ráadásul Krucsainé még regnálása utolsó két hetében leállíttatott minden kifizetést, így Tarr döntése ebből a szempontból redundáns volt. Valószínűleg a Tisza párt minisztere ezért is törölhette később az erről szóló videóját a Facebookról.