„Különleges év áll mögöttem, mert megnősültem, bemutatkoztam a válogatottban, a csapatommal megszereztük a bajnoki címet, most pedig az év játékosa díjat is elnyertem” – kezdte a középpályás, akit időközben a zöld-fehérek csapatkapitányának is megválasztottak.

A mostani elismerés a csapat sikere is egyben, amely talán a tavalyelőtti idény végén, még az NB II-ben kezdődött. Ekkor nevezték ki Borbély Balázst vezetőedzőnek. Amióta egy éve visszatértem a klubhoz, nem emlékszem súlyos vagy kínos vereségre, és ez legalább annyira lényeges

– fogalmazott, és reményét fejezte ki, hogy sok szép eredmény vár még az ETO-ra a következő idényben is.

Borbély még nem dolgozta fel az aranyérmet

Az M4 Sporton vetített műsorban díjazták továbbá a legjobb vezetőedzőt, Borbély Balázst, aki a bajnokságot megnyert ETO FC szakmai munkájáért felel.