A magyar és a brit válogatott számára is kulcsfontosságú mérkőzés volt az elitben maradás szempontjából az egymás elleni: a játéknap előtt mindkettő két vereséggel állt, és a hátralévő négy fordulóban az erőviszonyok alapján nincs esélyük a pontszerzésre. Ráadásul az egyelőre ugyancsak nyeretlen németek nem eshetnek ki, mivel jövőre ők lesznek a házigazdák.A 47. szülinapját ünneplő Majoross Gergely szövetségi kapitány a vasárnap megsérült Bartalis István helyére Nagy Krisztiánt cserélte be a csapatba, akit Vincze Péter és Sárpátki Tamás között foglalta el a centerpozíciót. Ennél szebb bemutatkozást nem is képzelhetett volna el: rögtön az első lövéséből, nem egészen két és fél perccel a meccs kezdete után megszerezte a vezetést a magyaroknak.Magyar Jégkorong Szövetség / Vörös DávidSzórványos brit helyzetek mellett a mieink többet birtokolták a korongot, majd emberelőnybe kerültek, de Galló Vilmos lövése elsuhant a jobb alsó saroknál. Azonos létszámnál nyomtak a britek, de nem tudtak átjutni a magyar védelmen, az NHL-draftlistára került Szongoth Domán pedig még a szünet előtt pimasz csellel növelte a különbséget.A második harmad elején emberhátrányba kerültek a magyarok, Terbócs István azonban lecsapott a korongra, amelyet Liam Kirk, az ellenfél legjobbja bizonytalanul vett át, és három gólosra hizlalta az előnyt. A rivális kapust cserélt, Mat Robson jött Ben Bowns helyére, aki mindaddig tizenegy érkező lövésből csak nyolcat tudott hárítani. A 38. percben Erdély Csanád szerzett korongot, el is tudta húzni Robson mellett, a védők azonban a gólvonalról tisztáztak. A csata egyre keményebbé vált, Garát Zsombor és Stipsicz Bence kiállítása alatt tűzijátékot rendeztek a magyar kapu előtt a britek, Bálizs Bence azonban mindig a helyén volt. Magyar Jégkorong Szövetség / Vörös DávidA záró harmad a másodikból áthúzódó magyar fórral indult, amelyből Hári János alakított ki helyzetet, de kevéssel a kapu mellé lőtt. Aztán Johnny Currant ugrott ki és célzott szintén pontatlanul. Ahogy újra emberelőnybe került a magyar válogatott, Sofron István előtt adódott ziccer, de egy boton a kapu fölé vágódott a pakk. A hajrában viszont minden bejött: előbb Terbócs lőtte ki a bal felső sarkot, majd 41 másodperc múlva Nagy középről vágott köténygólt.Szerdán és csütörtökön pihenhet a Majoross-csapat, amely pénteken a pont nélküli németekkel mérkőzik, akiket tétmeccsen még sosem sikerült legyőznie.Eredmények, 3. forduló, A csoport (Zürich)Magyarország - Nagy-Britannia 5-0 (2-0, 1-0, 2-0)gól: Nagy (3., 55.), Szongoth (19.), Terbócs (24., 54.)Ausztria-Lettország 3-1 (0-0, 1-0, 2-1)Az állás: 1. Svájc és Finnország 9 pont (13-4), 3. Ausztria 9 (12-5), 4. MAGYARORSZÁG 3 (8-8), 5. Egyesült Államok 3 (8-10), 6. Lettország 3 (5-7), 7. Németország 0 (2-11) 8. Nagy-Britannia 0 (3-15)