A kőszegi vizsgálati eredmények is kimutatták az azbeszt jelenlétét, és a rohonci bánya is érintett lehet, közölte hétfőn a Vas Vármegyei Kormányhivatal. https://hvg.hu/zhvg/20260424_koszeg-azbeszt-tartalom-kozuzalek-bozsok-szombathelyMegrendelésükre április 28-29-én tizenkét szombathelyi és harminc kőszegi helyszínen vettek mintát, és mint kiderült, a vizsgált kőzet azbeszttel szennyezett. Emellett Kőszeg város önkormányzata április 29-én a fent vizsgált helyszíneken túl további huszonegy ponton végeztetett kőzetvizsgálatot. Ezek eredményei ma érkeztek meg, és valamennyi helyszínen kimutatták az azbeszt jelenlétét, tették hozzá. Közleményükben kiemelték azt is, hogy pozitív lett továbbá egy magánszemély által igényelt kőzetmintavétel eredménye is, amelyet a szállítólevél szerint korábban a rohonci bányából szállíttattak a területre. „Ez alapján valószínűsíthető, hogy a korábban bezárt bányákhoz hasonlóan a rohonci bányából származó kőzúzalék is tartalmazhat azbesztet. A kormányhivatal erről tájékoztatta az érintett minisztériumokat és az önkormányzatokat. Emellett a hatóság megkezdte a rohonci bányákból származó kőzúzalékok felderítését és laboratóriumi vizsgálatát” – tették hozzá. Idén januárban a Greenpeace hívta fel a figyelmet, hogy több határközeli helyszínen is találtak azbeszttartalmú zúzott követ, például a bozsoki parkoló mellett Magyarországon, illetve más helyeken Ausztriában. Szombathely polgármestere, Nemény András néhány héttel ezelőtt azt nyilatkozta, akár egész Nyugat-Magyarországon lehetnek az osztrák bányákból származó azbesztszennyezéssel érintett települések, majd Gajdos László, a Tisza-kormány élő környezetért felelős minisztere bejelentette, a kormány elé viszi az ügyet. https://hvg.hu/zhvg/20260501_szombathely-azbesztszennyezes-vas-megye(Kiemelt kép: A soproni Tőzike utca 2026. május 17-én – MTI/Filep István)