A szúnyogok pár pillanat alatt tönkre tudják tenni a nyári kikapcsolódást, vagy magát a pihenést is. Az elüldözésükre számos praktika létezik, ezek egy jelentős része azonban inkább csak legenda, és lámpaoltás után már ott zümmög az ember fülénél egy példány. Egy friss kutatás szerint egyszerűbb lehet elüldözni a vérszívókat, mint azt eddig gondolta volna: elég hozzá némi fokhagyma is. A Yale Egyetem kutatói olyan növényi vegyületeket kerestek, amelyek természetes úton képesek távol tartani a szúnyogokat. Eközben fedezték fel, hogy a fokhagyma gátolja a vérszívók párzási és tojásrakási képességeit is. Még az ezért felelős vegyületet is azonosítani tudták a szakemberek.A kutatócsoport úgy véli, a megállapításaik új, környezetbarátabb kártevőirtási stratégiák kidolgozását eredményezheti – írja a Gizmodo.Mint a portál felidézi, a fokhagymát már eddig is szúnyogellenes fegyvernek tartották, ám eddig ez kimerült az egyszerűbb módszerekben, mint például a bőrre kenésen – ami, nos, nem a legjobb megoldás. A másik megközelítés az elfogyasztás, de a vizsgálatok szerint egyik módszer sem volt a leghatékonyabb.A friss, a Cell című tudományos folyóiratban közzétett publikáció szerzői nem feltétlenül a fokhagymára hegyezték ki a vizsgálatot. Összesen 43 különböző zöldséget és gyümölcsöt vettek górcső alá, hogy olyan természetes vegyületeket találjanak, amelyek – az ember szempontjából – jótékonyan befolyásolják a rovarok viselkedését. Mint kiderült, e téren a fokhagymában megtalálható diallil-diszulfid jeleskedik leginkább. https://hvg.hu/tudomany/20251230_him-szunyogok-csipes-verrel-taplalkozas-felfedezes-kutatasAz első, még gyümölcsmolyokkal végzett vizsgálatok azt mutatták, hogy a diallil-diszulfid hatással van a rovar párzási és a tojásrakási képességeire is. Később a világ legveszélyesebb betegségeit hordozó Aedes szúnyogfajnál is megfigyelték ugyanezt.A további vizsgálatok kimutatták, hogy a diallil-diszulfid nem a szaglás, hanem az ízérzékelés útján hat a rovarokra a TrpA1 nevű receptoron keresztül. A kutatók megállapításai révén olcsó, biztonságos, ráadásul könnyen beszerezhető termékek készíthetők a jövőben a rovarok elriasztására. Az ugyanakkor még nem ismert, hogy milyen formában lehet majd találkozni a boltok polcain az efféle készítményekkel.Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.