Két év börtönre ítélte a Szegedi Törvényszék kedden egy nőt, aki késsel fenyegetett meg egy rendőrségi épületet biztosító fegyveres őrt, mert börtönbe akart kerülni. A bíróság a jelenleg 31 éves nőt kapcsolati erőszak vétségében, emberölés előkészülete, valamint felfegyverkezve elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek. A nő a büntetés kétharmadának letöltését követően bocsátható feltételes szabadságra.
Az ítélet szerint a nő tavaly szeptember 5-én családjuk anyagi helyzete miatt felzaklatott állapotban arról beszélt „nem jó neki otthon, jobb lenne börtönben”. Kivett a konyhaszekrény fiókjából egy tízcentis pengéjű kést, és kijelentette, „kimegy az utcára és akivel találkozik az utcán rendőr, azt megkéseli azért, hogy lecsukják”.
Az MTI beszámolója szerint a rokonai megkísérelték megnyugtatni, azonban ennek ellenére a késsel elment otthonról, előbb egy rendezvényen a mentőktől kért segítséget, majd megjelent a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság épületének főbejáratánál, ahová megpróbált bemenni.
Késsel fenyegette a rendőrségen dolgozó biztonsági őrt
A rendőrkapitányság előtt feltartóztatta őt egy biztonsági őr, aki szintén igyekezett őt megnyugtatni, kérte menjen haza, de a nő nem akarta ezt, mert félt, hogy kárt tenne családjában. A nő azért, hogy a női biztonsági őrben félelmet keltsen, és arra kényszerítse, hogy a rendőrséget értesítse, elővette táskájából a kést, amelyet közvetlenül maga előtt, a tőle mintegy egy méterre álló sértett irányába tartott.














