Eredményt hirdettek az új magyar–szerb kőolajvezeték szerbiai szakaszának építésére kiírt tenderen. Az MVM Juzna Backa a nyertes, ami 124 milliárd forintnyi összegért építheti meg a 120 kilométeres szakaszt.

Egy magyar kötődésű vállalat, az MVM Juzna Backa vezette konzorcium nyerte el a magyar határtól Újvidékig épülő új szerbiai olajvezeték megépítésére kiírt 14,5 milliárd dináros (124 milliárd forint) tendert – szúrta ki a Vg.hu a szerb közbeszerzési portálon. A lap emlékeztet, hogy több hónapos huzavona után hirdettek eredményt a Magyarországot és Szerbiát összekötő új olajvezeték szerb szakaszának megépítése ügyében. A késlekedés oka, hogy jogi kifogást nyújtott be közbeszerzés egyik legismertebb résztvevője, a Millennium Team, a kiíró Transnafta állami vállalat által megszabott feltételek miatt, de a panaszaikat végül elutasította a szerb közbeszerzési jogvédelmi bizottság. Végül egyetlen ajánlat érkezett. Az MVM Juzna Bcka a projekt 43 százalékáért felel. A cég 60 százalékban a magyar energetikai óriás MVM tulajdonában van, maradék tulajdonrész a szerb Manexé. Az olajvezeték Horgostól indul, és a Vajdaságot észak-déli irányban átszelve a Transnafta újvidéki termináljáig tart. Az olajvezeték megépítéséről még 2023-ban szerződött Magyarország és Szerbia, Szijjártó Péter volt magyar külügyminiszter azóta rendszeresen újra és újra bejelentette, illetve sürgette a megépítését. A vezeték magyar szakaszának építése valamivel drágább lesz a szerbiainál, tavaly 320 millió euróra (114,5 milliárd forint) becsülte a volt miniszter. Magyarországon egyébként Százhalombattától (borítóképünkön a Dunai Finomító, fotó: Túry Gergely) Röszkéig 180, Szerbiában pedig 120 kilométernyi új vezetéket kell megépíteni, hogy Szerbia olajellátása ne kizárólag a Horvátországból érkező JANAF-vezetéken múljon.