Nyilatkozatot irat alá a BYD a szegedi gyárán dolgozó alvállalkozóival, amelyben vállalják, hogy betartják a magyar munkaügyi szabályokat – számolt be a South China Morning Post. Az elektromosautó-gyártó ezzel arra törekszik, hogy megfeleljen az új kormány elvárásainak, Magyar Péter ugyanis szigorúbb fellépést ígért a külföldi cégek jogsértő foglalkoztatási gyakorlataival szemben.A BYD által az alvállalkozóknak elküldött dokumentum Nyilatkozat a tengerentúli foglalkoztatási szabályok betartásáról címet viseli, és többek között a bérekkel, munkaórákkal, vízumokkal és egészségbiztosításokkal kapcsolatos jogszabályokra tér ki. A portál szerint nagyjából három héttel ezelőtt küldték el a szöveget a Magyarországon dolgozó alvállalkozóknak. A SCMP forrása szerint a BYD azt is előírta a cégeknek, hogy előzetesen engedélyeztessék náluk az üzleti vízummal beutazó dolgozók alkalmazását, hogy kiszűrjék az esetleges illegális foglalkoztatást.A lapnak két Magyarországon dolgozó kínai cégvezető arról beszélt, hogy a hazánkban aktív kínai cégek fokozott figyelmet fordítottak az elmúlt hetekben arra, hogy minden szabályozásnak megfeleljenek.Mindeközben pedig próbálják kitapogatózni, hogy a Magyar-kormánynál is működnek-e azok az informális kapcsolattartási módok, amelyek Orbán Viktor kormányával megszokottá váltak.Az elmúlt években az Orbán-kormányok támogatták a kínai vállalatok magyarországi beruházásait, főleg az autó- és akkumulátoripar területén. Azt, hogy a BYD gyárat épít Szegeden, 2023 végén jelentették be. A beruházásokkal szemben azonban gyakori kritika, hogy a kínai cégek elsősorban kínai alvállalkozókat bíznak meg, akik gyakran a munkásokat is magukkal hozzák Kínából. Néhány hete a China Labor Watch nevű civil szervezet tett közzé egy jelentést a BYD szegedi beruházásáról, amelyben súlyos munkaügyi visszaélésekről számolt be az építkezésen. A szervezet szerint gyakoriak voltak a hétnapos munkahetek, a kifizetetlen, a törvényi maximumot meghaladó túlórák és a visszatartott bérek is.Magyar Péter a Tisza választási győzelmét követő napon tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján a kínai beruházásokkal kapcsolatos kérdésre arról beszélt, hogy az új kormány csak akkor látja majd szívesen a kínai befektetőket Magyarországon, ha az adott beruházáshoz magyar érdek is fűződik. „Azt nem fogjuk elfogadni, hogy idejöjjenek külföldi cégek állami támogatással és a gyárakban alig dolgoznak magyar emberek” – fogalmazott akkor a miniszterelnök. „Mi csak azt várjuk, hogy itt is tartsák be a jogszabályokat. Nagy szeretettel látjuk a befektetőket, csak találjuk meg a közös érdeket” – tette hozzá. https://hvg.hu/itthon/20260413_magyar-peter-nemzetkozi-sajtotajekoztatoNyitóképünkön a BYD szegedi gyárának építkezése. (HVG)
SCMP: Mindent megtesz a BYD, hogy az új kormány jóindulatát is elnyerje
A BYD olyan nyilatkozatot iratott alá a szegedi gyárán dolgozó kínai alvállalkozókkal, amelyben vállalják, hogy betartják a magyar munkaügyi előírásokat.













