A mellrákdiagnózis érzelmi hatása két évtizeddel később is vele van még – többek között erről is beszél Kylie Minogue a róla készült dokumentumfilmben. „Hol is kezdjem? Sokkoló volt” – mondta az énekesnő a diagnózisról, amelyet húsz évvel ezelőtt kapott. „Megpróbálsz megérteni valamit, amire korábban soha nem gondoltál. Ez egy gyors folyamat. Nagyon mélyreható és hosszadalmas, és sok szempontból még ma is velem van” – magyarázta.Az ausztrál popsztár évekig tiltakozott az ellen, hogy film készüljön róla, míg végül beleegyezett, mint a BBC-nek elmondta, azért, mert a háromrészes Netflix-dokumentumfilm lehetőséget adott neki, hogy korábban soha nem látott részletességgel tekintsen vissza az életére. „Ha nem most, akkor mikor?” – indokolta a döntését. https://www.youtube.com/watch?v=k-358jALXlAA dokumentumfilm kitér az életének más nehéz időszakaira is, többek között a karrierje kezdetén tapasztalt ellenséges médiafogadtatásra. „Amikor visszanézem azokat a felvételeket, még mindig ugyanolyan zavarban vagyok, mint 19 éves koromban” – mondta azokról a régi interjúfelvételekről, amelyeket fiatal sztárként adott, amikor a Neighbours című ausztrál sikersorozatról zenei karrierre váltott. „Néha egyszerűen megalázónak éreztem, hogy ott kell ülni a kamera előtt, és elviselni a helyzetet.”Kylie Minogue elmondta azt is, hogy a dokumentumfilm forgatása megkövetelte tőle, hogy újra átélje azokat a pillanatokat, amelyeket fájdalmasnak tartott. „Végül csak bele kellett vágnom és tényleg egy kicsit jobban megnyílnom” – mondta.