Mint ismeretes, márciusban Szekeres Adrien is kiállt Magyar Péter, a Tisza és a rendszerváltás mellett: a Nemzeti Meneten ő énekelte el az Esküszünk című dalt, amiért a családjával együtt kaptak hideget-meleget a közösségi médiában. Mint mondja, tudta, hogy helyesen cselekedett, mert, bár rettegett a következményektől, képtelen volt tovább hallgatni.
Az nlc.hu szúrta ki, hogy az énekesnő nemrég a Magyar Hang Szendvicsgeneráció című műsorának vendége volt, aminek alkalmával egyebek mellett arról is beszélt, hogy hogyan bicsaklott meg szépen ívelő karrierje 2011-ben: egyszer csak nem játszották többé az addig állandóan műsoron lévő dalait a rádiók, és elmaradtak a felkérései is. Ennek okáról most beszélt először.
2008-ban indultam az Eurovíziós dalverseny nemzeti döntőjén, amit tulajdonképpen holtversenyben megnyertem a Csézyvel. Csináltunk egy lemezt, és akkor most egy picit ugrok, de jött a médiatörvény, és az Eurovízió kapcsán engem megkérdezett arról egy újságíró, hogy mit gondolok arról, hogy a Magyarország színeiben induló Wolf Kati miért szerepelt ilyen rosszul ezen a versenyen, mikor a produkció megítélésük szerint jó volt. És akkor én azt bírtam nyilatkozni, hogy kétség nem fér ahhoz, hogy a Wolf Kati a Rakoncai Viktor dalával az egyik legszínvonalasabb produkció volt ott az Eurovízión.











