Én a magyar nemzet, a magyar nép űrhajósa vagyok – mondta az RTL-nek Kapu Tibor űrhajós hétfőn egy szakmai rendezvényen Budapesten. Az űrhajós egyébként a választás estéjén posztolt, akkor a következőt írta:Ma a demokratikus Magyarország győzött. Büszke ország, gyönyörű ország.Kapu Tibor elmondta, hogy amikor kiírta ezt, akkor még eredménye sem volt a választásnak, így nem tartja politikai állásfoglalásnak a bejegyzésben leírtakat. Szerinte a magyar nép minden tagja boldog lehet azáltal, hogy ekkora mértékű volt a választási részvétel. Hozzátette: nem estek jól neki azok a kommentek, amelyekben árulónak nevezték a poszt alatt, ugyanis ő nem egy párt emberének tartja magát, ahogyan a Fidesz űrhajósa sem volt, úgy a Tiszáé sem lesz – mondta.Az űrhajós – aki korábban megjelent a kötcsei pikniken és újévi beszédet is mondott Sulyok Tamás köztársasági elnökkel – volt a parlamenti alakuló ülése köré szervezett bulin is a Kossuth téren, szerinte ez egy népünnepély volt, az, hogy elment rá, nem nevezhető politikai kiállásnak.Szerintem egy magyar űrhajós egy kormányünnepélyen nyugodtan részt vehet – véli. Kapu Tibor az RTL-nek elmondta azt is, hogy az Orbán-kormány kereste őt pozícióval, de nemet mondott rá, mert nem érezte a felkérés szakmai megalapozottságát és félt attól, hogy a korábbi kijelentéseivel ellentétesen lépne fel, részt venne a pártpolitikában. Hozzátette: ha most kérnék fel egy hasonló pozícióra, átgondolná. https://hvg.hu/360/20250929_Kapu-Tibor-kutato-urhajos-interju-Nemzetkozi-Urallomas-ISS-Axiom-kuldetes-Hunor-program-urutazasNyitókép: RTL
Kapu Tibor az Orbán-kormány ajánlatára nemet mondott, a Tisza felkérését átgondolná
Az űrhajós nem tartja politikai állásfoglalásnak, hogy azt írta a választás estéjén: „a demokratikus Magyarország győzött”.










