A színész-politikus szerint egyértelműen bűncselekmény, hogy Mága Zoltán félmillió forint közpénzt kapott a Fidesz melletti „kulturális” kampányoláshoz.
Balázs, te adtál 500 millió forint közpénzt, a magyar adófizetők pénzét Mága Zoltánéknak arra, hogy egyértelműen a Fidesz mellett kampányoljanak »kulturálisan«. Ez egyértelmű bűncselekmény. Ahogy felénk mondják, el lehet adni a szerelést. A nyomozóknak pedig jó munkát kívánok, a bizonyítékuk már az asztalukon – mondta hétfőn egy videóban Nagy Ervin színész, a Tisza Párt országgyűlési képviselője azután, hogy Molnár Áron színész-aktivista nyilvánosságra hozott egy dokumentumot, amelyről korábban azt állította, hogy súlyos tiltott kampányfinanszírozást leleplező bizonyíték.Az irat egy e-mail, amelyben az Innovációs és Technológiai Minisztériumot vezető Hankó Balázs kabinetfőnöke Mága Zoltán pályázati kérelmét továbbította a Nemzeti Kulturális Alapnak. Ebben a hegedűművész állami támogatást kér egy, a Fidesz választási kampányát elősegítő „jótékonysági” koncertsorozatra. Erre végül félmilliárd forintot kapott.Nagy Ervin szerint Hankó Balázsnak azonnal távoznia kell a Parlamentből és a közéletből is. A színészből lett politikus hozzátette: „vége van annak, hogy következmények nélküli ország legyünk”. https://hvg.hu/itthon/20260518_molnar-aron-maga-zoltan-hanko-balazs-allami-tamogatas-nka-valasztasi-kampanyNyitókép: HVG / Veres Viktor











