A színésznő mégsem tud részt venni a cannes-i filmfesztivál záróünnepségén, ahol tiszteletbeli Arany Pálma-díjat vehetne át.
Orvosaim tanácsára, miközben továbbra is lábadozom egy térdsérülésből, sajnálatos módon nem tudok részt venni az idei Cannes-i Filmfesztiválon. Óriási megtiszteltetés, hogy megkapom a tiszteletbeli Arany Pálmát, és nagyon vártam már, hogy ünnepelhessem a 79. fesztivál kiemelkedő filmjeit – áll Barbra Streisand Varietyhez eljuttatott közleményében.„Nagyon vártam azt is, hogy időt tölthessek olyan kollégákkal, akiket rendkívül nagyra becsülök – és természetesen azt is, hogy visszatérhessek Franciaországba, egy olyan helyre, amelyet mindig is szerettem. Bár sajnálom, hogy személyesen nem lehetek ott, szeretnék szívből gratulálni a világ minden tájáról érkező filmeseknek, akiknek rendkívüli tehetségét és kreatív látásmódját ünneplik idén is. Őszinte köszönetemet szeretném kifejezni a fesztiválnak és mindazoknak, akik továbbra is támogatják és pártolják a filmművészetet” – tette hozzá Streisand.Bár személyesen nem lesz jelen, a fesztivál május 23-i záróünnepsége így is tiszteleg majd a kétszeres Oscar- és tízszeres Grammy-díjas amerikai színész, énekes és filmrendező előtt. A fesztivál teljes csapata egy sajtóközleményben mielőbbi felépülést kívánt neki.Streisand idén a harmadik művész, aki tiszteletbeli Arany Pálmát kap Cannes-ban. A kitüntetettek között van még A Gyűrűk Ura rendezője, Peter Jackson, valamint a rendezőként most debütáló John Travolta is. https://hvg.hu/kultura/20260516_uj-stilust-villantott-cannes-ban-john-travolta










