Az Apostoli Szentszék 10 évre eltiltotta a kiskorúakkal végzett lelkipásztori munkától azt a papot, akivel szemben 2024 októberében belső egyházi vizsgálatot indított a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye szexuális visszaélés gyanúja miatt – jelentette be Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek. A Telex információi szerint egy olyan papról van szó, akinek az ügye a Bese Gergő atya körüli botrány után pattant ki.A papot a vizsgálat idejére eltiltották a nyilvános papi működéstől és rendőrségi feljelentést is tett a Főegyházmegye, amely az eljárás alatt együttműködött a hatósággal és minden bejelentési kötelezettségének eleget tett. A rendőrségi nyomozás végül megállapította, hogy „a feljelentés tárgyát képező cselekmény noha erkölcsileg kifogásolható, nem bűncselekmény”.„Az eset szigorúbb egyházjogi megítélése miatt azonban a szóban forgó klerikust az Apostoli Szentszék 10 évre eltiltotta a kiskorúakkal végzett lelkipásztori munkától.”Az időközben szintén feltárt gazdasági jellegű károk teljes megtérítését a klerikus közvetítői eljárás keretében vállalta, továbbá a sértettől és a közösségétől bocsánatot kért.„A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye sajnálatát fejezi ki minden érintett felé, akit e visszaélés szenvedéssel, fájdalommal és bizalomvesztéssel töltött el. Az ügy érintettjeinek előzetes tájékoztatása után, a belső egyházi vizsgálat lezárását követően a klerikus korlátozott körben, kizárólag felügyelet mellett végezheti a papi szolgálat egyes cselekményeit” – áll a közleményben.A pap ügye egyike azoknak az eseteknek, amelyek a Karmelitát és a Megafont is megáldó Bese Gergő atya szexbotrányának kirobbanása után derültek ki a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyében. Bese Gergőről itt írtunk hosszabban. Bese szexbotránya miatt került elő 2024-ben több, ennél súlyosabb ügy is, egy ponton Bábel Balázs érsek belső levelezésben is beszélt ezekről. Nem sokkal az ügyek kirobbanása után lemondott Tóth Tamás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára, róla itt írtunk bővebben.
10 évre eltiltottak egy papot a kiskorúakkal végzett lelkipásztori munkától, miután szexuális visszaélés gyanúja merült fel ellene
A rendőrségi nyomozás végül arra jutott, a pap tette ugyan „erkölcsileg kifogásolható, de nem bűncselekmény”.











