Orbán Anita, a Tisza-kormány külügyminisztere Facebook-oldalán jelentette be, hogy a hétvégén telefonon egyeztetett ukrán kollégájával, Andrij Szibihával, és a kárpátaljai magyarság képviselőinek bevonásával megkezdődnek a magyar–ukrán szakértői szintű egyeztetések a közösség jogainak rendezéséről. https://hvg.hu/itthon/20260513_andrij-szibiha-ukran-kulugyminszer-orban-anita-orosz-drontamadas-karpataljaHozzátette, mindkét fél kijelölte a tárgyalódelegációkat, amelyek első alkalommal online formában egyeztetnek. „Bízom benne, hogy a párbeszéd konstruktív és eredményes lesz, és a tárgyalások rövid időn belül kézzelfogható előrelépést hoznak a kárpátaljai magyar közösség számára. A delegációknak ehhez sok sikert és eredményes munkát kívánok” – zárta bejegyzését. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a választások előtt néhány nappal arról számolt be, hogy egyeztetett a kárpátaljai magyar civilszervezetek képviselőivel, önkormányzati és egyházi vezetőivel illetve katonákkal is. A Tisza Párt győzelme után pedig jelezte, nyitott a találkozóra Magyar Péterrel, és hozzátette, bár „még nem rendeződött minden”, dolgoznak az országában élő magyar kisebbség ügyén.A magyar miniszterelnök még ezt megelőzően fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét, és jelezte, június elejére találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkijjel. Magyar Péter szerint új fejezetet nyílhat az ukrán–magyar kétoldalú kapcsolatokban, ha a kárpátaljai magyarok minden kulturális, nyelvi, közigazgatási és felsőoktatási jogukat visszakapják.„Innen is bátorítom az ukrán vezetést, hogy a fenti területeken is merjen nagyot lépni az európai értékek és a valódi szabadság és egyenlőség felé” – tette hozzá. (Kiemelt kép: HVG / Fazekas István)
Orbán Anita bejelentette, megkezdődnek a szakértői egyeztetések Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyarok jogainak rendezéséről
A delegációk először online megbeszélést tartanak.










