„Nem leszek népszerű ezzel, de szülészetre sincsen szükség minden kórházban” – mondta Velkey György János, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója, a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese a HVG-nek adott interjújában.
Velkey szerint a városi kórházak nagy részében évente 300 alatti szülésszám van, ami azt jelenti, hogy 1-2 naponta van átlagosan egy szülés, így fölösleges akkora erőforrást biztosítani minden kórháznak, amellyel minden komplikációt képesek ellátni, ráadásul nincs elengedő szakember az országban. „A nemzetközi javaslatok szerint olyan szülészetet nem szabad működtetni, ahol 1000 szülésnél kevesebbet végeznek évente. Ettől nagyon messze vannak a kis kórházak szülésszámai.”
Az ország egyik vezető gyermekkórházának vezetője arról is beszélt, hogy személyes kudarcának tartja azt, hogy nem sikerült elérnie, hogy a gyermekegészségügy a magát családbarátnak nevező Orbán-kormány számára prioritás legyen. Úgy látja, a kórházak államosítása helyes lépés volt, mert az önkormányzati háttér egyenetlen és nehezen koordinálható volt az egymástól eltérő, sokféle érdekű helyhatósággal, ugyanakkor szerinte túlcentralizált rendszer jött létre.
Velkey az Egészséges Nemzetért Digitális Polgári Kör tagja volt, ahova Takács Péter volt egészségügyi államtitkár kérésére csatlakozott. „Azt vállaltam, hogy továbbra is népszerűsítem az egészségfejlesztés, egészségértés témáit, különös tekintettel a kórházi pozitív kommunikációra.”











