Helyi idő szerint hétfőn tíz óra és dél között köt ki Rotterdamban a MV Hondius nevű óceánjáró, amelynek fedélzetén hantavírus járvány tört ki. A hatóságok megtették a szükséges intézkedéseket a 25 fős legénység és a két fős orvos személyzet fogadására: a nem holland állampolgárokat külön létesítményekben szállásolják el, bár azt nem tudni, hogy a 42 napos karanténidőszak végéig ezekben fognak-e tartózkodni, írja a Reuters. A hajót üzemeltető holland Oceanwide Expeditions közlése szerint a fedélzeten tartózkodók mindannyian tünetmentesek. Hozzátették, a fedélzeten van még egy utas holtteste is, és a Hondius megérkezése után alapos fertőtlenítésen esik majd át. A luxusóceánjáró körülbelül 150-en utaztak, amikor az utasok között többeknél súlyos légúti tünetek jelentkeztek. A hantavírus miatt hárman veszítették életüket: egy holland házaspár, illetve egy német nő. Az evakuálás több körben történt: a Zöld-foki-szigeteknél három beteget szállítottak le a hajóról, a Kanári-szigeteknél pedig minden, a fedélzeten maradt utast, a Hondius ezután indult el Rotterdam felé. Ugyan vannak Hollandiában olyanok, akik tartanak attól, hogy nem mindenki tartja be a karanténszabályokat, de a Reutersnek azt nyilatkozták, hogy nem számítanak új világjárványra. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz is azt nyilatkozta néhány nappal ezelőtt, hogy a globális egészségügyi kockázat alacsony. https://hvg.hu/itthon/20260518_hegedus-zsolt-a-hantavirusrol-magyarorszagon-jelenleg-nincs-ok-panikra(Kiemelt kép: Készülődés Rotterdamban a Hondius nevű tengerjáró érkezésére - Jeffrey Groeneweg / ANP / AFP)