„Magyarországon jelenleg nincs közvetlen hazai járványügyi fenyegetés, és nincs ok pánikra” – írta Facebook-oldalán Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter egy részletesebb összefoglalóval a hantavírusról. Posztjában ő is kiemelte, a hantavírusok rágcsálók által terjesztett vírusok, amelyek világszerte előfordulnak, és két főcsoportjuk van: az óvilági és újvilági hantavírusok. Hozzátette, az európai típusok elsősorban veseszindrómával járó betegségeket okoznak, míg egyes amerikai típusok súlyos légzőszervi és keringési elégtelenséget idézhetnek elő.Kiemelte azt is, a legtöbb hantavírus nem terjed emberről emberre, kivételt jelent azonban Andok-vírus, amely ritkán, szoros és tartós kontaktus esetén emberről emberre is terjedhet. ám nem viselkedik COVID-szerű pandémiás vírusként, és nincs bizonyított jelentős tünetmentes terjedése.A jelenlegi tudományos ismeretek alapján rendkívül valószínűtlen, hogy ebből újabb világjárvány vagy «COVID 2.0» alakuljon ki– hangsúlyozta Hegedűs Zsolt.Leszögezte, a hazánkban előforduló fertőzések ritkák, 2015–2024 között évente 2–16 esetet regisztráltak, és Magyarországon előforduló hantavírusok jellemzően enyhébb vagy középsúlyos, vesét érintő betegségeket okoznak. Megjegyezte azt is, semmi jel nem utal arra, hogy az MV Hondius nevű tengerjárón kitört járvány Magyarországra elért volt, mert nincs ismert magyar fertőzött és nem ismert olyan magyar ember, aki kontaktusba kerülhetett a járványban érintett bármelyik személlyel.„A mostani nemzetközi figyelmet egy óceánjáró hajón kialakult járványügyi esemény váltotta ki. Ez a helyzet több olyan elemet idéz fel, amelyek a COVID-időszak emlékeit idézik: óceánjáró hajó, nemzetközi kontaktlánc, kontaktkutatás, karanténintézkedések és jelentős médiavisszhang. Ez kommunikációs és társadalmi szempontból érzékennyé teszi a helyzetet, de önmagában nem jelenti azt, hogy Magyarországon vagy Európában széles körű közösségi terjedés várható” – tette hozzá. https://hvg.hu/360/20260507_hantavirus-mv-hondius-tengerjaro-hajo-fertozesAmi a védekezést illeti, jelenleg nem áll rendelkezésre széles körben alkalmazott, nemzetközileg elfogadott hantavírus-elleni vakcina, de nincs is olyan járványügyi helyzet, amely tömeges oltási programot indokolna. Megelőzésként ő is a rágcsálók távoltartása és a biztonságos takarítást emelte ki. Orvoshoz pedig akkor kell fordulni, „ha valaki rágcsálókkal vagy rágcsálóürülékkel szennyezett környezetben tartózkodott, és ezt követően láz, erős levertség, izomfájdalom, fejfájás, hányinger, hasi panaszok vagy egyéb szokatlan tünet jelentkezik, érdemes háziorvoshoz fordulni, és jelezni az esetleges rágcsálóexpozíciót”.
Hegedűs Zsolt a hantavírusról: Magyarországon jelenleg nincs ok pánikra
A Tisza-kormány egészségügyi minisztere szerint nem lesz újabb COVID-helyzet.











