A biztonsági kamera felvételein az is látszik, hogy a gyilkos ütés után a támadó tovább szórakozott.
Megrázó felvételeket mutatott be a Morrison’s 2 nevű szórakozóhelyen novemberben történt brutális emberölés közvetlen előzményeiről az RTL Híradó vasárnap.A szórakozóhely belső udvarán történteket rögzítő kamera felvételeit az áldozat hozzátartozóinak hozzájárulásával mutatták be. Ezeken először az látható, hogy a sérülésébe később belehalt fiatal hátratett kézzel közelítette meg a vele korábban szóváltásba bonyolódott férfit, aki teljesen váratlanul, láthatóan óriási erővel arcon ütötte. A második, végzetes ütést kegyeleti okokból nem mutatták be, azokat a részleteket azonban igen, amelyeken az áldozat már eszméletlenül fekszik, többen próbálnak neki segíteni, a gyilkos azonban italát magához véve távolabb sétál, ahol dohányozva folytatja az estét.A 25 éves áldozat apja azt mondta, fia védtelen volt, és senkit sem akart bántani – hiába védekezik ezzel az elkövető. Az édesapa szerint fiát „szabályosan kivégezték”.A 29 éves támadóra, aki tettét később elismerte, de azt is mondta, hogy csupán viccelődni akart, az ügyészség emberölés miatt végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta. Az áldozat családjának jogi képviselője szerint azonban a vád súlyosbítása kétféle minősítéssel is indokolt lehetne vagy a tett előre letervelt volta, vagy különös kegyetlensége miatt.Nyitókép: RTL Híradó














