„Két okból döntöttem a meghívása mellett: egyrészt azért, mert Varga Barnabást leszámítva nincsen középcsatárunk, másfelől pedig azért, mert értékeljük a tulajdonságait. Egy 19 éves fiúról van szó, aki bemutatkozott a holland élvonalban és debütált a Konferencia Ligában is, ami komoly szintnek számít.

Nem akarjuk túlterhelni túlzott elvárásokkal, mert merőben más felnőttcsapatban játszani, mint ifiben. Szeretnénk látni, hogyan edz a többiekkel, akik már régebb óta kerettagok

– magyarázta Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya, hogy miért küldött meghívót a júniusi, Finnország és Kazahsztán elleni felkészülési meccsekre Kovács Bendegúznak.

44 tétmeccsen 33 gól

A holland AZ Alkmaarnál légióskodó csatár számára meglehetősen tartalmas volt eddig a 2025-2026-os idény, hiszen az U19-es mellett a holland másodosztályban szereplő U21-es csapatban is számoltak vele, majd miután ezeket a lépcsőfokokat is megugrotta, bemutatkozhatott a felnőttek között is.