Új vatikáni testületet hoz létre XIV. Leó pápa: a bizottság a mesterséges intelligenciával, és a katolikus egyház azzal kapcsolatos válaszával foglalkozik majd, adta hírül a Politico.

A Vatikán szombaton bejelentette, hogy a pápa a mesterséges intelligencia használatának elterjedése, „az emberekre és az egész emberiségre gyakorolt ​​​​potenciális hatásai, illetve az egyház minden emberi lény méltóságával kapcsolatos aggodalma miatt döntött a bizottság létrehozásáról ”.

A bejelentést egy nappal azután tették közzé, hogy Leó pápa aláírta enciklikáját, a pápa által megfogalmazott és a püspököknek küldött levelet, amelyben erkölcsi kérdésekben ad utasításokat vagy útmutatást.

Az új enciklika, amelyet a következő hetekben várhatóan nyilvánosságra hoznak, várhatóan a mesterséges intelligencia kérdését is tárgyalja majd az egyház társadalmi tanításán belül, amely olyan kérdéseket is felölel, mint a munka, az igazságosság és a béke.

2025 júniusában Leó pápa már aggodalmát fejezte ki a mesterséges intelligencia lehetséges negatív hatásai miatt. A pápa szerint fennáll a veszélye annak, hogy „önző haszonszerzésre” használják, vagy akár „konfliktusok és agresszió szítására”.