„A spekulációkkal én is tisztában vagyok, de ezeket mindig ignoráltam. Nagyon jól érzem magam itt, mert ez egy kiváló klub kiváló elnökkel és kiváló emberekkel a háttérben, akiket a nagyközönség nem is ismer. Pár hét szünet után még eltökéltebben térek vissza. Nem lesz hosszú a pihenő, mert készülnünk kell a nemzetközi selejtezőkre” – fogalmazott az M4 Sportnak a jövőjével kapcsolatban az ír szakember, akinek vezetésével kupagyőztesként július 9-én az Európa-liga selejtezőjének első fordulójában kezdi majd meg a következő idényt a Ferencváros.

A 2025 januárjában kinevezett Keane gratulált a Győrnek, a vezetőedzőjének és a stábjának, hogy hét év után megszakította az FTC bajnoki sikersorozatát. Úgy vélte, a rivális kiváló szezont produkált.

Sokba került Varga és Tóth távozása

„Csalódott vagyok, mert meg akartuk nyerni a bajnokságot is. Nekünk ezt most fel kell dolgozni. Tavaly, amikor a kupát nem sikerült megnyerni, ugyanezt mondtam, hogy raktározzuk el ezt az érzést, és ebből merítsünk erőt a következő idényre” – utalt arra Keane, hogy egy éve a kupadöntőben alulmaradt az együttese, amely idén azt a sorozatot megnyerte.

A 45 éves szakember kijelentette, nincs helye kifogásoknak, de nem könnyítette meg a helyzetet, hogy januárban, a szezon közepén a két legjobb játékosát, a görög bajnok AEK Athénhoz igazoló Varga Barnabást és az angol Bournemouthhoz szerződő Tóth Alexet elvesztette.