Miután több ország is miattuk bojkottálta a versenyt, Izrael a második lett, így a szervezőknek nem kell azon aggódniuk, hogy háborúzó országban kell a jövő évi dalfesztivált megrendezniük.

Bulgária nyerte a hetvenedik alkalommal megrendezett Eurovíziós Dalfesztivált – számolt be a The Guardian. A bolgár sikert a Bangaranga című szám szállította, amelyet Dara adott el a bécsi közönségnek.A győztes dal a 27 éves énekesnő szerint a folklórt ötvözi a popzenével, az inspirációt a busójáráshoz hasonló bolgár népszokás, a kukeri inspirálta. https://www.youtube.com/watch?v=EltgrumKJfkBulgária 2005 óta vesz részt az Eurovíziós Dalfesztiválon, amelyet most először nyert meg. Az ország ráadásul három éves kihagyás után tért vissza a színpadra, az elmúlt években pénzügyi okokból nem vettek részt a dalversenyben.A második helyen Izrael végzett Noam Bettan Michelle című számával. Az izraeli szereplést már a dalfesztivált megelőzően is jelentős figyelem övezte, miután öt ország – Írország, Spanyolország, Hollandia, Szlovénia és Izland – bejelentette, hogy bojkottálja az idei Eurovíziót, amiért azon Izrael is szerepelhet. Bettant végül a várakozásoknál – és honfitársa tavalyi produkciójánál – kedvezőbben fogadta a bécsi közönség, csupán akkor lehetett füttyszót hallani, amikor a műsorvezető felolvasta az Izrael által kapott közönségszavazatokat. Azzal, hogy Izrael végül lemaradt az első helyről, megspóroltak egy kellemetlen helyzetet a szervezőknek, hiszen az Eurovízió következő döntőjét az előző győztes országában rendezik meg. Ez azonban az Iránnal jelenleg is háborúzó Izrael esetében nehezen lett volna biztonságosan lebonyolítható.Nyitóképünkön Dara a Bangaranga előadása közben a 2026-os Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében. (Radek MICA / AFP)