A Kúria felújított épületét októberben kéne átadni, de csúszás van, mert állítólag túlmunkákat rendeltek – jelentette ki szombat délelőtt Magyar Péter, amikor körbe vezette a sajtó munkatársait a megnyitott Karmelitában.A miniszterelnök az élő adásban „üzent” Varga Zs. Andrásnak, a Kúria elnökének. „»Még« Elnök Úr, igaz-e, hogy 400 millióért rendelt magának elnöki lakosztályt közpénzből?” – kérdezte a közvetítésben Magyar. Ő úgy tudja, hogy Varga lakosztálya a Kúria Kossuth téri épületének tetején lenne, szivarszobával, üvegplafonnal, carrarai márvánnyal, és klubhelyiséggel. „Tervezi, hogy a lemondása előtt megmutatja a magyar embereknek a helyiséget?” – kérdezte.Azt is hozzátette, hogy a legfelsőbb bíróság azt is tervezte, hogy átköltöznek a Nemzeti Választási Iroda Alkotmány utcai épületébe is, de erről azt mondta, hogy nem fogják megengedni, az NVI kiköltözését pedig leállítják.A Kúria közleményben válaszolt Magyar állításaira. Azt írják, hogy az épület rekonstrukcióját nem a Kúria jelenlegi, hanem az előző vezetése hagyta jóvá, és „az akkori tervekben is szerepelt a tetőtéri – nem elnöki, hanem – bírói klub”.„Szivarszoba és elnöki lakosztály sem a korábbi, sem a jelenlegi tervekben nincs, és a Kúria carrarai márványt sem rendelt” – írják.Azt is hozzátették, hogy tudomásuk szerint időre el fog készülni a felújítás, októberben lerakják a zárókövet. Az épületet nem tudják megmutatni, mert az most munkaterület, ami felett a kivitelező rendelkezik. „Az Alkotmány utcai épületet nem a Kúria igényelte, ha annak kijelöléséről a Kormány másként dönt, a Kúria újratervezi szervezeti egységeinek elhelyezését” – zárták a közleményt.