A miniszter szombaton, a Magyar Nemzeti Múzeumban rendezett Múzeumok Majálisa rendezvényen sorolta fel a következő időszak legfontosabb feladatait. „Nem fogunk semmilyen módon politikai ideológiával beleszólni abba, hogy hogyan, és milyen módon kell a kultúrának működnie. Egyetlen kritérium lesz, ez pedig a szabadság” – hangoztatta Tarr Zoltán.Kiemelte: a politikának ki kell vonulnia azokból a terekből, ahol korábban honfoglaló módon megjelent, ezért első intézkedései között lesz a közgyűjteményi dolgozók bérének rendezése, a múzeumi költözések azonnal leállítása, valamint a kulturális intézmények, elsősorban a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ (MNMKK) „erőszakos központosításának” megszüntetése, amely „megint csak a politikai ideológia megvalósításának az egyik eszköze volt”.Hozzátette: az MNMKK megszüntetésénél kiemelten figyelnek majd arra, hogy a múzeumok működésében zavar ne keletkezzen.A miniszter hangsúlyozta, hogy nem akarnak fenntartani egy olyan központot, amely szinte teljesen ellehetetleníti a napi működést, megalázó helyzetbe hozza az intézményeket, kiszolgáltatott helyzetbe hozza a dolgozókat, és a látogatók számára is sokszor kellemetlen helyzeteket teremt.Kiemelte: a kulturális terület szorosan együtt fog működni más minisztériumokkal is, hiszen „a kultúra nem egy elszigetelt toronyban él, hanem része az emberek életének”, sok ponton kapcsolódik például az oktatáshoz, a tudományos élethez, vagy akár az élő környezethez is.A miniszter beszélt arról is, hogy a Tisza számára a legfontosabb a valódi párbeszéd helyreállítása, szabadságának visszaadása. „Számunkra a párbeszéd meghatározó jelentőségű, a szakmával, a kultúra képviselőivel, az alkotókkal, a szektor dolgozóival, a közönséggel, az emberekkel, a társadalom egészével, mert a párbeszéd az, ami meg kell, hogy határozza a közösségünket.”A miniszter köszönetet mondott továbbá a kulturális szférában dolgozóknak, akik az elmúlt években kitartottak, megköszönte a közgyűjteményi dolgozók elmúlt években végzett munkáját, és hogy igyekeztek fenntartani a múzeumok békességét és biztonságát.Kiemelte: ahogy az előző kormányzat a kultúrában kezdte a pusztítást, a Tisza-kormány ezért a kultúrával kezdi az építést. Ahogy a Fidesz kormányzat a kultúrába bevitt megosztással tudta a társadalom mindennapi életét, az emberek gondolatait befolyásolni, a Tisza-kormányzat tudja, hogy a kultúra felszabadításával lehet elérni, hogy „a békesség, a párbeszéd és az értelmes élet visszatérjen közénk” – fogalmazott.A miniszter arról is beszélt, hogy nem a politikusoknak kell eldönteni, hogy „mi a jó és a mi a rossz kultúra”, hanem egyszerűen „nem kell tenni semmit, csak hagyni kell, hogy a kultúra éljen és létezzen”. „Nem kell politikai ideológiát gyártani arra, hogy melyek a jó művészeti ágak, kik a megfelelő művészek, azt majd a közönség, a kultúrafogyasztók fogják eldönteni” – hangsúlyozta.Borítókép: MTI / Kocsis Zoltán