A Trump Organization lassan egy éve már, hogy bejelentette az amerikai elnök első saját gyártású mobilját, a T1-et. Habár ekkor azt ígérték, hogy már szeptemberben megvásárolható lesz, a megjelenés azóta folyamatosan csúszott, és időközben még a kinézet, sőt a specifikációk is változtak.

A napokban azonban végre valahára elkezdték kiszállítani a készülékeket azoknak, akik kipengették a 100 dollárnyi, azaz nagyjából 30 ezer forintnyi előleget. A teljes kiszállítási folyamat azonban nem lesz sétagalopp, ugyanis a hírek szerint mintegy 600 ezer ember fizette ki az előleget, ami mintegy 60 millió dolláros bevételt jelent, csak előlegekből – írja az Engadget.

A Trump Mobile szóvivője szerint azonban „megérte a késlekedés, mert egy fantasztikus terméket szállítunk ki”. A gyakorlatban azonban inkább egy középkategóriás, ám annál drágább mobilról lehet szó, aminek a pontos árát sem tudni.

Emellett a pontos specifikációk is elég homályosak. Ami biztos, hogy a mobil egy 6,8 hüvelykes AMOLED-kijelzőt kapott 1080 x 2460 pixeles felbontással és 120 Hz-es képfrissítéssel. A főkamera 50 megapixeles, emellett van egy szintén 50 megapixeles, kétszeres nagyításra képes telefotóegység is, amelyet egy 8 megapixeles széleslátó egészít ki.