Meglepő történetet osztott meg Valtteri Bottas: a finn versenyző Cadillac Escalade-jét ellopták a Miami Nagydíj alatt, ráadásul az ügyben az FBI is nyomozást indított. A luxus terepjárót a Cadillac Formula–1-es projektje biztosította számára a versenyhétvégére – írja a Racingnews365 oldal.
A 36 éves pilóta egy Fort Lauderdale-i Airbnb-ben szállt meg, mert – mint mondta – nyugodtabbnak és élhetőbbnek tartja a környéket, mint Miami belvárosát. Bottas péntek este a szabadedzés és a sprintkvalifikáció után visszatért a szállásra, leparkolta az Escalade-et a ház előtt, majd lefeküdt aludni. A kulcsok bent maradtak a házban, az autó pedig lezárva állt az utcán.
Másnap reggel azonban döbbenten tapasztalták, hogy a Cadillac eltűnt. Bottas szerint először azt hitte, félreértés történt, de amikor kiment a ház elé, az autó valóban nem volt ott – miközben a kulcsok továbbra is az asztalon feküdtek.
A lopás komoly problémát is okozott a versenyzőnek, mert az autóban maradt a paddock-belépője és a VIP parkolási engedélye is. Emiatt a hatóságok azonnal komolyan vették az ügyet, hiszen az elkövető akár a Forma–1-es paddockig is behajthatott volna az autóval.
Bottas szerint végül másnap találták meg az Escalade-et egy rossz hírű környéken, elhagyatva. A pilóta úgy véli, a tolvajokat valójában egyáltalán nem érdekelte a Forma–1, inkább valamilyen más bűncselekményhez használhatták az autót.







